KOBRUNN x BS Ciroksör Kóstoló
Hallottatok már cirokkal főzött sörről?
Ez a különleges gabonanövény elsősorban az Afrikai országokban, Dél-Amerikában, illetve Kínában és más ázsiai országokban elterjedt, a melegebb égöveken termesztik, ahol takarmányként és élelmiszerként is használják. Afrikában elterjedten készítenek otthoni körülmények között cirokból “sört”, ami általában élesztős és baktériumos erjedésen is keresztül megy és még erjedés közben fogyasztják. Ázsiában cirokmagból égetett szeszes italokat is készítenek, mint például a kínai baijiu (pajcsiu).
De hogy mitől különleges a cirokból készült sör?
Alapvetően az eddig nem használt gabonák felhasználásának egyik érdekessége, hogy egy új oldalát tudja megmutatni az eddig ismertnek vélt söröknek. Vegyük példának az árpa és búza sörök közötti egyértelmű különbséget, ami megfigyelhető megjelenésében, ízvilágában. A ciroknak is megvan a maga izgalmas ízvilága, amit nem igazán lehet hasonlítani máshoz, így egy igazi sörkülönlegességet tudtunk létrehozni, amely a növény sajátosságaiból adódóan természeténél fogva gluténmentes. Hazánkban az elmúlt években terjedt el jobban a cirok tudatos termesztése, és az elsők között készítettünk belőle sört Kapuváron, a Kobrunn Sörfőzdében.
A logón szereplő két férfi barátságának gyümölcseként jött létre a KOBRUNN SORG, melyet Papp Győző sörfőzés iránti szenvedélye keltett életre. Kapuváron hoztunk létre egy sörfőzdét, azzal a céllal, hogy felfedjük a cirokban rejlő lehetőségek tárházát, elsősorban söripari vonalon. Magyarországon legjobb tudomásunk szerint egyedüliként állítunk elő sört 100%-ban cirokmalátából.
Szerettünk volna létrehozni egy olyan sörkülönlegességet, ami új kalandokat nyújt, a régi barátoknak.
Az első sörünk a KOBRUNN SORG - Pale Ale egy könnyű, frissítő, ropogós felsőerjesztésű világos sör, amihez tulajdonképpen csak aromakomlókat használunk, ami virágos, fűszeres illatokkal egészítik ki sörünket, visszafogott keserűséggel.
Időpont: 2024.03.16. 12:00
Helyszín: Beerselection sörszaküzlet